
Kondorosi Csárda betyárjai bizony nem fukarkodtak az ízekkel. Az egyszerűség ötvözete a magyarság hagyományával ...
Betyár tarhonya
|
Hozzávalók:
25 dkg tarhonya, 20 dkg füstölt kolbász, 10 dkg füstölt szalonna, 60 dkg burgonya, 1 nagy fej vöröshagyma, 1-2 darab zöldpaprika, 1 darab paradicsom, őrölt pirospaprika, só (ízlés szerint).
A füstölt kolbászt félujjnyi vastagságú karikákra vágjuk, a füstölt szalonnát kockákra szeleteljük. A vastaghúsú zöldpaprikát megmossuk, csumáját eltávolítjuk, majd felkarikázzuk. A burgonyát meghámozzuk, majd feldaraboljuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, és apróra vágjuk. A paradicsomot megmossuk és négybe szeljük. Tűz fölé lógatjuk a bográcsot, és először a füstölt szalonnát szórjuk bele. Megvárjuk, amíg a szalonna kiadja a zsírját, és a darabok üvegesre sülnek. Ekkor adjuk hozzá a tarhonyát, és folyamatos rázogatás-kevergetés mellett aranysárgára pirítjuk a száraztésztát, vigyázva, hogy ne kapjon oda. Ha ezzel megvagyunk, beleszórjuk a bográcsba a feldarabolt hagymát, alaposan összekeverjük, és további 6-8 percig pirítjuk. Ezután piros paprikával fűszerezzük, és adunk hozzá 1-2 dl vizet. Beleszórjuk a feldarabolt burgonyát, és sóval fűszerezzük. Hozzáadjuk a zöldpaprikát és a felcikkezett paradicsomot, és sűrű kevergetés mellett összepároljuk. A kolbászkarikákat is a bográcsba szórjuk, majd 7-8 dl vízzel felöntjük az ételt, és csendes lángon addig főzzük, amíg a tarhonya megpuhul és a krumpli is megfő. Ezt a régi, rendkívül laktató pásztoreledelt friss fehér kenyérrel tálaljuk.
|

Kondorosi betyár tarhonya
Jó étvágyat kívánunk!
Szeretettel várjuk kedves Vendégeinket!
Családi-, baráti összejövetelek, üzleti megbeszélések, állófogadások, céges rendezvények lebonyolítása, hidegtálak készítése, házhozszállítása, Catering szolgáltatás
Kondorosi Csárda és Múzeum
5553 Kondoros, Hősök útja 23.
Tel./FAX: 66/388-910
E-mail: info@kondorosicsarda.hu
Kondorosi Csárda Online: http://kondorosicsarda.mconet.biz
Szóljon hozzá a fórumon!: Betyár tarhonya a Kondorosi Csárda receptajánlatából - Kondorosi Csárda Online
Kondorosi Csárda Online: kondorosicsarda.mconet.biz